A milliárdos befektető és filantróp, Soros György egy csütörtöki interjújában arról nyilatkozott, hogy a jelenlegi devizapiaci helyzet tele van kockázatokkal, és globális szabályozásra lenne szükség. A Soros Fund Management tulajdonosa, aki hírnevét merész devizaügyleteivel szerezte úgy látja, hogy az USA deficit jelenlegi szinten tartásához a dollárnak gyengülnie kell a kínai valutával szemben.
Bár a renminbi (a kínai köztársaság hivatalos pénzneme, váltóegysége a yuan) jelenleg dollárhoz kötött, a kínai pénzem folyamatosan alulértékelt, hagyva a dollárt folyamatosan értéktelenedni a világ vezető valutáival szemben. Ebben az évben mintegy 7 százalékos gyengülést könyvelhetett el az amerikai zöldhasú a vezető valutákkal szemben. Ezzel egyidőben az alulértékelt yuan a kínai termékeket relatíve olcsóvá teszi a nemzetközi piacokon, amelyet kihasználva Peking jelentős gazdasági növekedést realizált az amerikai és egyéb nagy fogyasztói piacokra történő exportja révén az érintett piacokon jelenlévő termelők nagy bánatára.
Soros szerint, aki 1992-ben a brit font elleni tranzakciójával mintegy 1 milliárd dollárt keresett, a jelenlegi devizapiaci helyzet jelentős kockázatokat rejt magában, és globális szabályozásra van szükség ennek csökkentéséhez. „Ez egy hatalmas kihívás.” – nyilatkozta az Economist magazin által tartott rendezvényen a New York-i tőzsdén néhány órával azután, hogy az US Treasurz bejelentette, hogy Kína nem manipulálja a dollárt, csak növeli a külföldi devizatartalékait, ami viszont nem kedvez a globális gazdasági egyensúlyi helyzet kialakítását célzó folyamatnak.
A világgazdasággal kapcsolatban Soros megjegyezte: „a világgazdaság növekedni fog, de egészen biztosan csak kismértékben.” Hozzátette, hogy az amerikai gazdaság nagy valószínűséggel lassító tényező lesz ebben a növekedésben, míg Kínában gyanús jelek mutatkoznak egy újabb ingatlan lufi kialakulásához.